top of page
023_Orsi_0725_nnfoto_NNHU7409.jpg

Mottóm: 

A gyereknek akkor van a leginkább szüksége szeretetre, amikor nem érdemli meg.

Pető-Plaszkó Orsolya

gyermekpszichológus

A pályámat mérnökként kezdtem, de már a műszaki egyetemi évek alatt megismerkedtem a jógával és meditációs technikákkal, amelyek révén önmagam és belső lelki folyamataim felé fordulva felébredt bennem a kíváncsiság az emberi működés, az érzelmek és gondolatok világa felé. Jógaoktató lettem, majd elvégeztem a pszichológia szakot. Az anyaság és a saját szülői utam hatására a szülőség és a gyermekpszichológia lett az a terület, ahol megtaláltam a hivatásomat. 

A pszichológiai irányzatok közül a kognitív terápiás megközelítések állnak hozzám a legközelebb. Számomra elsődleges, hogy korszerű, bizonyítékokon alapuló módszereket alkalmazzak, és folyamatosan képezzem magam, valamint tájékozódjak a legfrissebb tudományos eredményekről. 

Kutatásban is dolgozom, részt veszek egy képzeleti élénkséget és afantáziát vizsgáló pszichológiai kutatásban a HUN-REN TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetében. 

A neurodiverzitás, az autizmus és az ADHD már egyetemi éveim alatt felkeltették az érdeklődésemet, szakmai gyakorlataimat is ezen a területen végeztem, és az egyik legnagyobb szaktekintély, Prekopp Csilla mellett tanultam. Ezen a területen folyamatosan jelennek meg új kutatások, ezért állandóan képzem magam. A Neurodiverz Műhely képzésein neuroaffirmatív pszichés támogatást sajátítottam el Dr. Madarassy-Szűcs Anna vezetésével.

Jelnyelven is jól kommunikálok, így siket és nagyothalló klienseket is tudok fogadni.

Témák és Szakterületek

Gyerekek és serdülők esetében:

  • önértékelési problémák

  •  szociális nehézségek

  • enyhe szorongás

  • stressz

  • érzelmi nehézségek

  • indulatkezelés

  • autizmus spektrum állapot

  • adhd

  • szuperérzékenység

  • szenzorosság

  • tehetséggondozás

Szülők részére:

  • szülőkonzultáció 

  • nevelési tanácsadás 

  • gyermekükkel kapcsolatos nehézségek 

  • indulatkezelési nehézségek 

  • stressz 

  • aggodalmak 

  • speciális igényű gyermekek nevelése

Alkalmazott módszerek

  • kognitív viselkedésterápia (CBT) 

  • mindfulness alapú kognitív terápia MBCT 

  • relaxációs technikák

  • érzelemszabályozási gyakorlatok

Tanulmányok

  • Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzulens szakirányú továbbképzés, gyermek CBT szakon – Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Pszichológia Tanszék (folyamatban)

  • Mindfulness alapú kognitív terápia (MBCT) csoportvezető - Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Okleveles pszichológus, fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia specializáción – Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

  • Viselkedéselemző - Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

  • Okleveles építőmérnök - Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar

Szakmai tapasztalatok

  • Egyéni tanácsadás és szülőkonzultáció

  • Mindfulness alapú kognitív terápiás csoport vezetés 

  • Kognitív pszichológiai kutatás: binokuláris rivalizáción alapuló szemmozgáskövetéses vizsgálatok, munkamemória tesztek serdülőkkel, vizuális képi emlékezet vizsgálatok

  • Egyéni gyermekpszichológiai felmérések

  • Szakmai gyakorlat: Bethesda Gyermekkórház Mentálhigiénés osztály - diagnosztika

  • Szakmai gyakorlat: Mentaház Magánorvosi Központ, Székesfehérvár: autizmus és adhd diagnosztika és tanácsadás

  • Jóga oktatás bikram jóga, kismama- és babás jóga, flow jóga, relaxáció és meditáció oktatás

Szolgáltatások

  • Pszichológiai konzultáció: 16 000 Ft  (50 perc)

Foglaljon időpontot online

A "Foglalás" gombra kattintva megtekintheti Pető-Plaszkó Orsolya szabad időpontjait.

  • Gyermekpszichológus


    50 perc

    16 000 magyar forint
bottom of page